Szétspricceltek
Már nem arab szélsőségesek hajtják végre az európai és észak-amerikai terrortámadások többségét, az elkövetők egyre gyakrabban jönnek az egykori Szovjetunió területéről. A terroristaexport miatt Közép-Ázsiában és Csecsenföldön viszonylagos nyugalom uralkodik.

A terror nemzetközivé lett


Terroristaéstömeggyilkos

Fegyvernek minősülő tárgy
A gépjárművek épp olyan fegyverek, mint a kések. Ám azoktól eltérően nem válnak gyanúsakká, ha valakinek a birtokában vannak, mert világszerte széles körben használják őket. Kisteherautót béreljünk, lehetőleg hátul dupla kerekekkel, hogy minél több embert tiporhassunk el. Ameddig lehet, maradjunk az autóban, és haladjunk vele, hogy a lehető legtöbb hitetlennel végezzünk. Amikor már nem tudjuk tovább vezetni az autót, akkor ugorjunk ki belőle, és használjunk másodlagos fegyvert, puskát vagy kést – ezeket a tanácsokat adta reménybeli követőinek az Iszlám Állam (IS) Rumiyah nevű, több nyelven megjelenő propagandamagazinjának tavaly novemberi kiadása. A recept akkor már jól ismert volt, ezt alkalmazta Nizzában a 2016. július 4-ei francia nemzeti ünnepen Mohamed Lahouaiej Bouhlel, aki kamionjával a tömegbe hajtva 86 emberrel végzett.
Követte az IS instrukcióit a 29 éves, üzbég származású Szajfullo Szaipov (angolosan Sayfullo Saipov) is, aki a múlt héten a Home Depot barkácsáruházlánc egyik egységétől bérelt platós kisteherautóval New Yorkban nyolc embert – köztük öt vakációzó argentint – gázolt halálra. Még több áldozatot akart szedni – halloween napját, október 31-ét is azért választotta, hogy minél többen legyenek az utcán –, ám az autója lefulladt, őt pedig megsebesítette egy rendőr. Szaipov semmit sem bánt meg, a kórházi szobájába az IS zászlaját kérte – persze nem kapta meg –, az okostelefonján pedig az IS videóit és fényképeit, valamint a dzsihádista szervezet vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak a szónoklatait találták. Az Iszlám Állam persze rövid időn belül a katonájának minősítette a férfit, aki a Világkereskedelmi Központ ikertornyainak 2001. szeptember 11-ei ledöntése óta a legsúlyosabb szélsőséges iszlamista terrorakciót hajtotta végre New Yorkban.
Donald Trump amerikai elnök már halálbüntetésre érdemesítette Szaipovot, amit valószínűleg ki is mér majd rá egy bíróság. A Kuba szigetén található guantánamói támaszpontra viszont – ahol a terrorizmus elleni háború normális jogrendszerből kizárt foglyait őrzik – aligha kerül a férfi, holott Trump ezt is beígérte a Twitteren. Oda ugyanis még nem vittek az USA területén letartóztatott terroristát, 2008 óta olyat sem, akit külföldön fogtak el, és a New Yorkban őrizetbe vett Szaipov Guantánamóba küldése számos alkotmányos és jogi problémát vetne fel. Az is kétséges, hogy az elnök eléri-e a vízumlottó felszámolását, mert az üzbég férfi 2010-ben annak a segítségével érkezett az USA-ba. A bevándorlási lehetőséget véletlenszerűen kínáló rendszer 1990 óta működik, évente 50 ezren kaphatnak állandó tartózkodásra és munkavállalásra jogosító zöldkártyát, miközben a legutóbbi pénzügyi évben a világ minden tájáról – Magyarországról is – 14,7 millióan pályáztak.
A republikánusok jobbszárnya kihagyott ziccernek nevezte, hogy Trump nem minősítette „ellenséges harcosnak” Szaipovot, ami szerintük útlevelet jelentett volna neki Guantánamóra. Az amerikai álom megvalósulásának elmaradása miatt is radikalizálódott férfi viszont rögtön hivatalosan is terrorista lett, ami – akár a „hazai” jelző kiegészítésével – továbbra sem jár ki a lőfegyverrel tömegmészárlást elkövető amerikaiaknak, akik jellemzően fehér férfiak. Mint legújabban a 26 éves Devin Patrick Kelley, aki Texas történetének legsúlyosabb vérengzését követte el.
A légierőtől a felesége és a gyereke ellen elkövetett családon belüli erőszak miatt – hadbírósági eljárás után –, rossz magaviselet minősítéssel 2014-ben leszerelt férfi a Sutherland Springs nevű kicsiny település baptista templomában a vasárnapi szertartás alatt 26 emberrel végzett, menekülés közben megsebesítették, majd öngyilkos lett. Nem bélyegezték terroristának a 64 éves Stephen Paddockot sem, aki október 1-jén katonai alapossággal megtervezett módon Las Vegasban a szállodai szobájából tüzet nyitott egy koncert résztvevőire, és 58 embert ölt meg. Az USA történetének legvérengzőbb tömeggyilkosát ugyanis éppúgy elmekórtani esetnek minősítették, mint most Kelley-t. A szómágia bírálói szerint azért, mert ha „hazai” terroristák lennének, akkor az fölvetné a fegyvertartás korlátozásának szükségességét is. ¬