100%Orbán
A kormányfő önbizalma nagyobb, mint bármikor – a választások tétjét azonban még tovább emelte.

Viktória

Igehirdetés
Részetek az Orbán-beszédből
„Igazítsunk a szemüvegünkön, és vegyük észre, hogy a korszellem valójában a mi oldalunkon áll. Csak idő kérdése, és nemcsak Magyarországon, de egész Európában, sőt az egész nyugati világban győzni fogunk (…) Hiába a varázsige ismételgetése, hiába a ráolvasás, a politikai vudu, a valóság, a valóságos életösztönök, a valóságos emberi vágyak, álmok és remények le fogják győzni a ma még Európán uralkodó globalista elitet, és ismét naggyá fogják tenni Európát és benne Magyarországot is. (…) Ez nem marxista történelmi materializmus, ahol a világtörténelem előre elrendelt módon és szükségszerűen eljut a céljához. Itt harc lesz.
Van itt egy új, korábban soha nem volt fajtája a politikának. Ennek középpontjában a kultúrájából, nemzeti, vallási és nemi identitásából kiforgatott, ösztönvilágára visszabontott ember áll. Az új idők új embertípusa maga a Homo brüsselicus. Ma újra egy birodalom fenyeget. (…) Ne kerteljünk, a Soros-terv végrehajtása érdekében egész Európában el akarják takarítani az útból a nemzeti érdekeket képviselő kormányokat. Ideértve bennünket is. (…) Egy olyan világba akarnak kényszeríteni bennünket, amelyből a természetes és világos körvonalak hiányoznak. Annak a világnak nincsenek biztos pontjai, nem világos, ki a férfi és ki a nő, mi a család, mit jelent magyarnak és kereszténynek lenni. Harmadik nemet kreálnak, a hitet kifigurázzák, a családokat feleslegesnek, a nemzeteket elavultnak tartják.”