Jobbik-saga

A HVG e számában több írás is foglalkozott a Jobbikkal. A pártunk történetét összefoglaló cikkben szerepel a következő állítás: „Számos politikus akkor (2003-ban – a szerk.) váltott a MIÉP-ből a Jobbikra, mint például Balczó Zoltán, aki egyenesen a Csurka vezette szervezet alelnöki székéből ült át a Jobbik hasonló posztjára.” Ez azt sugallja, mintha én könnyedén, egyik pillanatról a másikra csak úgy átpattantam volna egy lefáradt paripa hátáról egy friss, a győzelem felé vágtatóra. Nem így történt. A „számos politikus váltott” megfogalmazás az akkori, országosan ismert politikustársaimra nem érvényes, mert ők – súlyos fenntartásaik ellenére – még mindig a MIÉP-ben látták a lehetőségüket, nem volt bátorságuk a bizonytalanságot vállalva egy akkor elinduló új párthoz csatlakozni. Egyébként 1994-től 2003-ig voltam tagja a MIÉP Országos Elnökségének, de alelnök soha nem voltam. 2003 februárjában elnökségi tisztségemről is lemondtam. A Jobbik akkor már az ifjúsági szervezetből kinőve, országos mozgalomként működött, nem csak egyetemi szinten. Nekem a fiam révén is, aki az ELTE Bölcsészettudományi Karán történésznek tanult, kapcsolatom volt velük, az elnökükkel, Kovács Dáviddal is. 2003. április–május környékén merült fel bennük a párttá alakulás gondolata. Egy ilyen megbeszélésre engem is elhívtak, hiszen kapcsolatot tartottam velük, s tudták, hogy a MIÉP-ből kifelé áll a szekerem rúdja. A Jobbikhoz októberi megalakulásakor csatlakoztam, az október 24-ei zászlóbontó gyűlésünkön már a párt egyik alelnöke voltam, ahol nem kényelmes, előmelegített alelnöki szék várt rám, hanem a tagság bizalmából komoly feladatok, küzdelem, amelynek első igazi gyümölcse hat év után, a 2009-es EP-választásokon érett be. Most a Jobbik EP-képviselőjeként szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy az ország vezetésére méltatlanná vált Fidesz-kormányt le tudjuk váltani.