Demonstrált a szélsőjobb

Vörösbe borult szombaton Varsó belvárosa a pirotechnikai eszközöktől, amikor 60 ezer ember vonult fel a függetlenség napja alkalmából, amellyel arra emlékeznek, hogy Lengyelország 1918-ban, 123 év után újra egységes és önálló lett. Bár a tömegben nemcsak ők voltak, a hangulatot azok a szélsőjobboldali szervezetek határozták meg, amelyek az 1930-as években létezett elődjeik mintájára alakultak meg. A Nemzeti Radikális Tábor (ONR), az Összlengyel Ifjúság és a Nemzeti Mozgalom 2010 óta szervez függetlenség napi felvonulásokat, ám a kezdeti néhány száz fős létszám csak az utóbbi években nőtt nagyra, és tavaly elérte a 75 ezret. A rasszista és idegengyűlölő jelszavak között szerepelt a „Baráti nemzetek fehér Európája”, a „Tiszta Lengyelország, fehér Lengyelország”, a „Ki a menekültekkel!” vagy az „Imádkozz az iszlám holokausztért!”. A legismertebb szlogen a „Mi Istent akarjuk” volt, ez abból a régi lengyel vallási énekből származik, amelyet az idei varsói látogatásán idézett Donald Trump amerikai elnök is. A jelképek között feltűnt az 1930-as években az antiszemita ONR által használt, kardot tartó kart stilizáló falanga (falanx). A függetlenség napi menet Európa egyik legnagyobb szélsőjobboldali demonstrációjává nőtte ki magát, amelyen a beszámolók szerint britek, szlovákok, spanyolok és magyarok is részt vettek. A hivatalos ünnepségen Andrzej Duda államfő beszélt, aki meghívta a varsói kormány által nem szívelt Donald Tusk korábbi miniszterelnököt, az Európai Tanács elnökét.