Szellemirtók

„Jiko bukken” – ennél szörnyűbbet nem is lehet mondani Japánban egy lakásra. Amire rásütik az „elátkozott kégli” bélyeget, azt nagy ívben elkerülik, sem vevőt, sem bérlőt nem lehet találni rá – vagy csak brutálisan nagy árengedménnyel. A buddhista, sintóista kultúrkörben azt tartja a hagyomány, hogy az a lakás, ahol erőszakos halált halt, bűncselekmény áldozata lett a bérlő vagy a tulajdonos, netán öngyilkosságot követett el, végzetes háztartási balesetet szenvedett vagy akár csak mindenkitől elhagyatva tért meg az őseihez, és csupán hetek múltán találtak rá élettelen testére, szerencsétlenséget hoz az őt követő lakóra. Így aztán az ingatlanos cégek egybehangzóan állítják, hogy a meglehetősen nagy lakáshiánnyal küszködő Tokióban is csak a piaci ár felét, rosszabb esetben egynegyedét lehet kérni a szerencsétlen módon megüresedett kéglikért. Simliskedni nem lehet, mivel a felkelő nap országában még az ingatlanforgalmazási törvény is kitér a jiko bukken esetére. Kimondja, hogy az értékesítő köteles erről a stigmáról tájékoztatni a vételi vagy bérleti szándékkal érdeklődőket. Bár a jogszabály nem köt ki konkrét időhatárt, a bírósági gyakorlat szerint öt, de akár tíz évig is elvárható, hogy az adásvétel előtt felfedjék a lakáson esett szégyenfoltot. Aki eltitkolja, azt súlyos kártérítési kötelezettség terheli.