Gazdaság | Cégvilág
Gazdaság Cégvilág

Farkasok és Parázsember: filmes projektcégek

Három-három mill forintos tőkével több ismert producercég is új projekttársaságokat jegyeztetett be filmes terveire. A Farkasok Film Kft. – Iványi Petra producer vezetésével – Hartung Attila pályakezdő rendező első filmjére nyert 68 mill forintot a Magyar Nemzeti Filmalaptól. A cég tulajdonosa a Filmteam-Up! Kft., mely Mészáros Márta Aurora Borealis című filmjét is készítette.

Mécs Mónika Inforg M&M Film Kft.-je két projektcéget is gründolt a közelmúltban. A Parázsember Film Kft. Fliegauf Bence legújabb, egy csernobili történetet feldolgozó filmtervére alakult meg, amelyet a filmalap 10 mill forintos dotácja mellett német és ukrán pénzekből, valamint az Európa Tanács szervezetének, az Eurimages-nak a támogatásából jövő májusban kezdenek forgatni. Szintén Mécs Mónikáéké az S. Kapitány Film Kft., amely Enyedi Ildikó új moziját fogja gyártani, és 5 millt kapott koproducerek felkutatására. A filmalap támogatásának feltétele, hogy az adott filmre külön projektcég jöjjön létre, és azt hét évig működtetni kell. Vélhetően új produkcra készül a Die Hard 5-öt pár éve Budapesten forgató Adam Goodman és Howard Ellis is, erre utal két új cégük, a Hanna Films Kft. és az SB Film Kft. létrejötte.