Paul Lendvai: Magyarok

„Ha egy rezsim bukásra van ítélve, akkor szinte biztosra vehetjük, még huszonöt évig fennmarad.” A sokszor kiátkozott Károlyi Mihály bonmot-ját is idézi régi-új kötetében a Bécs és Budapest között 88 évesen még mindig rendszeresen ingázó szerző. Az 1956-os emigrációja után Ausztriában jegyzett újságírói karriert befutó Paul Lendvai fél évtizede a szülőhazájában is megjelentette az eredetileg nem a magyar olvasók számára írt, olvasmányos történelemkönyvét. A Magyarországot bemutató históriás bédekker mostani, ötödik, bővített kiadása már kevésbé sorolható a népszerű-tudományos ismeretterjesztő művek közé. Az utolsó fejezetekben ugyanis az a manapság hatalmi körökben közellenségnek számító politikai elemző veszi át a szót, aki a rendszerváltás óta számos cikkben és kötetben taglalta a naponkénti, kormányonkénti fejleményeket. Mostani összegzése lehangoló emlékeztető a magyar politika fordulópontjaira és arra, hogy Magyarország az elitjével egyetemben nemigen tudott, s ma sem tud mit kezdeni a „kivívott” (persze inkább: az ölébe hullott) szabadsággal. Így aztán sodródik vissza a megszokás miatt otthonosnak érzett autoriter hagyományba. Ez persze korántsem vadonatúj felismerés. Lendvai legfőbb érdeme – a feledésbe merült történések számbavétele mellett – a közérthető tolmácsolás. Könyvének zárómondata, miközben megcélzott olvasóinak némi reményt csillant fel, burkolt vita az általa citált pesszimista Károlyival, mondván: „A magyar történelem ismételten – 1956-ban és 1989-ben is – megmutatta, hogy egy erősnek tűnő rendszer váratlanul és roppant gyorsan összedőlhet.”