Hé, komcsik!
Fülszöveg
Juhasz_Gabor.tif
Juhász Gábor

Hé,komcsik!

Budai Gyula, a Fidesz-frakció értelmiségi szekciójának némethszilárdja, jól beszólt. Az egykori elszámoltatási kormánybiztos egy bekapcsolva felejtett parlamenti bizottsági mikrofonon át leleplezte az államszervezetbe befurakodott komcsikat, akik bírónak álcázva magukat belülről bomlasztják az Orbán-rendszert. Nagy bátran persze nem a kormányfő környezetében kereste őket, pedig nem kellett volna sokat kutatnia ott az egykori MSZMP-tagok után, hanem az egész ítélkezői kart bolsevikozta le. Azokat a jogásztársait, akiknek jó része, mint címlapsztorinkból kiderül, legfeljebb egyetemista lehetett a Kádár-érában – éppen úgy, ahogy a most gyűlölködő politikus is az volt. Meg a Fidesz-vezérkar magja. A pályáját az egypártrendszer katonai ügyészségén kezdő Budait persze nem árnyalt gondolkodást remélve nevezhették ki parlamenti államtitkárnak, sokkal inkább azért, mert erős hajlama van a politikaipöröly-szerepre.