Szaad Hariri: Libanon kiszolgáltatott kormányfője
Világ Kontúr

Szaad Hariri: Libanon kiszolgáltatott kormányfője

A miniszterelnöki állások közül alighanem a legveszélyesebbek közé tartozik a libanoni, amit a hetekkel ezelőtt lemondott, majd a távozását visszavonó és a kormányalakítást újra megpróbáló Szaad Hariri tudhat a legjobban. Az utóbbi hetek talányos eseménye során a 47 éves politikus nagy reményekkel látogatott Rijádba, ahol viszont barátságtalanul fogadták, lemondásra kényszerítették, állítólag még házi őrizetben is tartották. De elengedték, ő pedig segítséget kérve Párizsba és Kairóba utazott, végül diadalmasan, hazafiként visszatért Bejrútba. De valószínű, hogy nem Hariri az, aki a levantei ország sorsát irányítja, sokkal inkább a regionális viszálykodás szabja meg a kormányfő jövőjét – ahogy a vallásilag rendkívül sokszínű, piciny, 4 mills országban általában.