Karácsony beszéde

Kész az MSZP által támogatott miniszterelnök-jelöltként ringbe szállni a választási kampányban Karácsony Gergely. Zugló PM-es polgármestere ezt a szocialisták hétvégi, programismertető nagygyűlésen jelentette be, ahol Molnár Gyula MSZP-elnök – tévesen – az Együtt elnökeként mutatta be őt. Az „igazi” Együtt elnöksége megvonta a bizalmat Karácsonytól, aki azzal, hogy közös ellenzéki listát javasol az MSZP-vel, úgymond elárulta az Együtt és a PM által korábban aláírt szövetséget. Utóbb kiszivárgott egy titkos felvétel, amelyen Karácsony az Együtt elnökségi tagjai körében – nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében – arról beszél, hogy igazából nincs ínyére a kormányfőjelöltség, van elég dolga polgármesterként. Bár tudja, ki készítette a felvételt, csak a választások után áll elő a névvel. Közben az Együtt egyik alapító szervezete, a Szolidaritás Mozgalom Gyurcsány Ferenccel megegyezett arról, hogy jelöltjeik a DK listáján indulnak majd. A hétvégi solymári időközi helyhatósági választáson annak ellenére a kormánypárti jelölt győzött, hogy az ellenzéki pártok felsorakoztak a független aspiráns mögött, illetve a Jobbik senkit sem támogatott. A magyarázatok szerint hagyományosan erős jobboldali körzetről volt szó.