Virág-szabászat
A Rákosi-korszakbeli kommunista párt vasökleként emlegetett Államvédelmi Hatóság főnöke a köztudatban még mindig inkább Virág elvtárs, mintsem az egyik magyar kultuszfilm modelljéül szolgáló Péter Gábor. Aki egy róla frissen megjelent biográfia ellenére még számos titkát őrzi.
Az egyenruhában feszítő Péter Gábor. Feledékenység rosszindulatból
Ahóhértnemakasztották
„Konspirációban verhetetlen”, „a feladat súlyától szenvedő tragikus alkat”, no meg: „becsvágyó tudatlan”, „korcslelkű gnóm”, „a véreskezű Berija magyarországi utánzata”. Az Államvédelmi Hatóság első emberét jellemezték ekképp az elmúlt évtizedekben a róla így-úgy megemlékezők. Péter Gábor a Rákosi-diktatúra legrettegettebb szervezetét, úgymond a vasöklét testesítette meg, valós személyét azonban változatlanul takarja A tanú című kultuszfilm Virág elvtársa.
Az erőszak neve: Péter Gábor címmel nemrégiben nyomdafestéket látott az első, immár a teljes életutat áttekintő portré. Munkájára Müller Rolf történész – mint azt a HVG-nek elmondta – szintén úgy tekint, mint az első tudományos életrajzi vázlatra. Az egyik mozgalmi nevén hírhedtté lett ÁVH-vezér arcélének megrajzolását ugyanis változatlanul forráshiány nehezíti. „A politikai rendőrség parancsnoki székében eltöltött éveiről finoman szólva sem túl vastag irományköteget hagyott az utókorra” – írja főhőséről a biográfus, hozzátéve, hogy e dokumentumokat az 1960-as évek elején még alaposan meg is rostálták. Tele voltak ugyanis a korszak névadójára – Péter Gábor egykori belügyminiszter főnökére, majd börtönbe vetett áldozatára –, Kádár Jánosra nézve nem éppen hízelgő adalékokkal. A szocialista szultáni birodalom fellegvárában, Moszkvában persze alighanem jóval több dosszié – „papka” – őrződött meg másolatban vagy eredetiben, ám azok mindmáig hozzáférhetetlen, tizennégy pecsétes titkok.
Így például egyelőre arra sincs megbízható válasz, hogy az Újfehértón született, korán árvaságra jutott, Pesten szabósegéddé előlépett s a húszas évei derekán az illegális kommunista mozgalomba bekapcsolódó Eisenberger Benjámint 1932-ben Moszkvában valóban beszervezte-e a szovjet titkosszolgálat. Ezt a kérdőjeles feltételezést egyébként már másfél évtizeddel korábban körüljárta – Péter Gábor fiatalsága című terjedelmes tanulmányában – Gyarmati György. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának idén nyugdíjba vonult főigazgatója számára, mint lapunknak hangsúlyozta, befejezendő munkájában ma is ugyanaz az egyik legfőbb, magyarázatra szoruló kérdés, mint amit az ezredfordulón föltett. Mi kvalifikált egy „meglehetősen szerény képességű”, ám brutálisnak nehezen nevezhető embert arra, hogy egy végletesen kíméletlen diktatúra nélkülözhetetlen kulcsfigurájának szerepét – elhatalmasodó paranoiájával együtt vagy annak ellenére – tartósan megőrizhesse, s az egészet túl is élhesse?
Noha a kirakat-, illetve titkos perek sorát a megrendelő pártvezetésnek szakmányban szállító Péter Gábort 1953-ban ugyancsak koncepciós eljárás keretében ítélték börtönre, ő végül nem jutott szovjet főhóhér kollégái sorsára, életben hagyták. Mi több, életfogytiglani büntetéséből 1959. januárban, 53 évesen szabadult, s még a rendszerváltást is túlélte 3 évvel. A kádári hatalom, mint az most Müller könyvéből is kiderül, olykor némi iróniáért sem ment a szomszédba: a valamikori szabósegéd munkahelyéül a Ruhaipari Tervező Vállalatot (a Divatintézet elődjét) jelölték ki.
