Égi mentők

Már nem az égiektől várják a segítséget a kelet-afrikai Ruanda kórházaiban, amikor felfelé tekingetnek. Apró repülőgépet várnak, amely lepottyantja az életmentő csomagokat. A leggyakrabban vérre van szükség, ami nélkül máig sokan belehalnak a szülés után fellépő erős vérzésbe. Márpedig az ország nyugati felében, az 1500-2500 méteres hegyek között gyakorta járhatatlanok az utak, így az autóval vagy motorkerékpárral induló futárok csak nagy késéssel vagy egyáltalán nem érnek célba. A kaliforniai Zipline startup vállalkozás 2016 végén állapodott meg a ruandai kormánnyal, hogy beveti a cég által fejlesztett drónokat a sürgősségi vér- és gyógyszerellátásban. A szállításért éppen annyit számláznak, amennyibe a hagyományos fuvar kerülne, a holmi célba jutása azonban garantált és gyors. A GPS-szel irányított és „tájékozódó” repülő szerkezet az orrában elhelyezett akkumulátorral működik. A drón nem száll le, legfeljebb másfél kilós küldeményét a célpont felett pottyantja le, ahol az arra várakozó egészségügyi dolgozó már futhat is vele a műtőbe. Az önjáró repülő azonnal visszafordul a bázisra, ahol rugalmas gumiágyon landol.