Az USA joggal érezheti úgy, hogy kivette a részét az Iszlám Állam (IS) felett aratott győzelemből. Irakban és Szíriában vagy 30 ezer légicsapást mért a dzsihádistákra, katonai felszereléssel és tanácsokkal látta el az iraki hadsereget és a szíriai ellenzéki arab–kurd szövetséget. De úgy tűnik, Washington elveszti a Közel-Keletet. Nem látszik, hogy lenne amerikai stratégia, hacsak az nem, hogy Washington megpróbál egy Irán-ellenes tengelyt összekovácsolni. De erre nem tudta rávenni a síita iraki kormányt, ahogy Szaúd-Arábiát sem arra, hogy vessen véget Katar blokádjának. Az USA-nak a NATO-szövetségeséhez, Törökországhoz fűződő viszonya is egyre barátságtalanabb, Ankara inkább Moszkvával egyezkedik a jövőbeni Szíria kialakításáról. Egyiptom is merészen szembeszáll Washingtonnal, holott jelentős segélyt kap tőle. Nemcsak a Közel-Kelet befolyásolására irányuló amerikai lelkesedés gyengül – az már a Barack Obama vezette előző kormányzat alatt elkezdődött –, de Washington szövetségesei és ellenségei is egyre kevésbé hallgatnak rá vagy félnek tőle.
Eközben az USA-t a nagy sátánnak nevező Irán is jogosan gondolhatja úgy, hogy ő az IS utáni korszak igazi nyertese. A Forradalmi Gárda egységei, a Teherán által támogatott iraki síita milíciák kulcsszerepet játszottak az IS elleni iraki és szíriai offenzívákban. Teherán Basar Asszad szír elnök legfőbb szövetségese, és Irán az iraki és szíriai területen át egészen Libanonig területi folyosót – a szaúdiak által rettegett síita félholdat – teremtett. Irán nyilván keményen ellenáll majd a jövőre Oroszországgal és Törökországgal együtt Szocsiban kezdődő szíriai rendezési kísérlet során, hogy Szíriában megszerzett pozícióiból bármit is feladjon.
Az IS legyőzésének azonban lehet egy valószerűtlen, de kedvező következménye is: a szunnita–síita megbékélés. A főként síita iraki hadsereg és szövetségesei katonáit például kitörő lelkesedéssel fogadták a dzsihádisták rémuralma alól felszabadított szunnita településeken. Az IS és a szunniták egybemosása elleni kijelentésnek is vehető, amikor Ali Khamenei iráni vallási vezető fatvában, vallási rendeletben tiltotta meg a kisebbségek elleni diszkriminációt (a szunniták Irakban és Iránban is kisebbséget alkotnak). De az iraki síita vezetés is látványosan próbál távolodni Teherántól, és nyitni a szunnita blokk felé. Hajder al-Abadi iraki kormányfő augusztusban nem ment el Hasszán Rohani iráni elnök második államfői beiktatására. Ali al-Szisztáni iraki nagyajatollah és Moktada al-Szadr prédikátor-politikus ugyancsak feltűnően nem találkozott Khamenei Bagdadba látogató követével.
Mindeközben az is példátlan, ahogy a szaúdiak megpróbálnak Irakhoz közeledni. Szívélyesen fogadták Rijádban az egyre inkább nemzeti politikusként megjelenő Szadrt, és egy sor diplomáciai és kereskedelmi lépés jelezte az 1990–1991-es első Öböl-háború óta fagyos iraki–szaúdi kapcsolatok javulását. Szaúd-Arábia nyilvánvaló célja, hogy Irakot kimozdítsa az iráni befolyás alól. De ha ezzel együtt valós megbékélés indul a síiták és a szunniták között Irakban, akkor az enyhítheti Rijád és Teherán elmérgesedett rivalizálását is. Bagdadnak a saját stabilitása megőrzésében és az al-Káida vagy az Iszlám Állam újabb verziójának megszületését megakadályozandó is alapvető érdek a szunnita kisebbség kiengesztelése.
Az IS legyőzése minden közel-keleti szereplő számára első számú szükségszerűség volt, a közös ellenség fölötti diadal azonban új prioritásokat hozhat. Szaúd-Arábia és Irán túl erős ahhoz, hogy bármelyik legyőzze a másikat. De ahogy Irak 2003-as értelmetlen és indokolatlan amerikai inváziója felforgatta a Közel-Keletet, Donald Trump amerikai elnök esetleges Irán-ellenes katonai fellépése is csak tovább mélyítené a káoszt.
