Csellengő csomagok
Tech + tudomány

Csellengőcsomagok

A légitársaságok hamarosan utolérik a csomagfutárokat: bevezetik a feladott poggyászok alaposabb nyomon követését. Ami magától értetődőnek látszana, az többéves előkészület után, csak idén júniustól válik kötelezővé. Az számít újdonságnak, hogy ezentúl még több helyen, mégpedig a bőröndök útjának négy legkritikusabb pontján azonosítják a csomagokat. A világszerte a légi utasok 83 százalékát szállító társaságok (az IATA szakmai szervezet 275 tagja) csatlakoznak a rendszerhez. A legvalószínűbb, hogy a vonalkódos cédulákat belátható időn belül rádfrekvencs (RFID) chipekre cserélik. Ez nem nagy dolog: boltokban már pár ezer forintos holmiknál is megéri felragasztani vagy a csomagolásba rejteni az ilyen elektronikus címkéket; ezek szoktak csipogni, amikor átkerülnek a kijárati lopásellenőrző kapukon. Ez a példa is mutatja, hogy az RFID-chipek leolvasása hatékonyabb, mint a címkék nézegetése akár emberi szemmel, akár kamerával. Az IATA szerint utasonként mindössze 10 dollárcentbe kerül majd az RFID-nyomkövetés, viszont a befektetés duplája lesz a légitársaságok haszna, ha kevesebbet kell költeni az elkallódó csomagok keresésére, illetve kártérítésekre. Az IATA arra számít, hogy 2022-re a mostanihoz képest akár negyedével csökkenhet az elveszett vagy eltévedt bőröndök aránya.