Közösakarat

Csehszlovákia 1969 óta két, formálisan autonóm állam föderációja volt, a változásnak azonban a kommunista diktatúra alatt nem volt gyakorlati hatása az emberek életére. Sokan ezért csak Csehszlovákia megszűnésekor szembesültek azzal, hogy már régóta nem létezik csehszlovák állampolgárság: mindenki vagy cseh, vagy szlovák állampolgár. A szétválással ez sokak számára komoly problémává vált. Különösen sokan települtek át Szlovákiából Csehországba. De az is előfordult, hogy valaki azért lett szlovák állampolgár, mert szülei éppen Kassán dolgoztak a születésekor. A család később visszaköltözött, ám hiába élte le az egész életét Prágában, a szétválás után hirtelen egy idegen állam polgáraként ébredt ugyanott. Hacsak gyorsan nem kérvényezte a cseh állampolgárságot, ami 1992 végéig, a szétválás pillanatáig csak formális aktus volt. Aki azonban ezt elmulasztotta, annak az állampolgárság utólagos megszerzése sokkal nehezebben ment.

Az ország szétválását főleg a szlovákok akarták, pedig ez számukra több munkával járt. A föderális intézmények Prágában voltak, és az új cseh államnak sokat, a jegybanktól a külügyminisztériumig, egyszerű volt létrehozni úgy, hogy a szövetségi hivatalokat – némi túlzással – átnevezték. A szövetségi jegybankból lett cseh jegybank például nem csupán elődje épületét, hanem alkalmazottainak nagy részét is átvette. Az ott dolgozó szlovákok többsége is inkább Prágában maradt. Szlovákiában a legtöbb intézményt újonnan kellett létrehozni, épületet találni neki. Ennek azonban Vladimír Meciar rezsimje számára volt pozitív hozadéka is – sok új munkahely jött létre, ami a kezdetekben hozzájárult a népszerűségéhez.