Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
AZ ÁSZ AZ ELLENZÉK ELLEN

Pénzbehajtás

A parlamenti választásokat befolyásolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azzal, hogy szinte minden ellenzéki pártot többmills bírság megfizetésére kötelezett néhány nappal a hivatalos kampánynyitó előtt. A Jobbiknak 15 napon belül 331 mill 660 ezer forintot kell befizetnie a költségvetésbe. Az ÁSZ – a pártok gazdálkodásáról szóló törvény 2014-es módosítására hivatkozva – tiltott vagyoni hozzájárulásnak minősítette Vona Gábor pártja politikai plakátok kihelyezéséről kötött szerződéseit. Mivel a volt fideszes képviselő, Domokos László vezette ÁSZ-ról szóló törvény értelmében a szervezet döntése ellen nincs jogorvoslati lehetőség – noha a párt vitatja a terhére róttakat –, bíróság elé sem vihetik az ügyet. Ráadásul a párttörvény azt is kimondja, hogy a „párt központi költségvetésből juttatott támogatását az elfogadott vagyoni hozzájárulás értékét kitevő összeggel csökkenteni kell”, így az Államkincstár ennyivel kevesebbet utal majd jövőre a Jobbiknak. Volner János Jobbik-alelnök szerint a döntés gyakorlatilag megsemmisítette őket anyagilag, s a jelenlegi legerősebb ellenzéki párt így a választásokra sem tud igazán felkészülni. A szervezet gyűjtést indított, ám egyelőre csak 50 mill forinthoz jutott. Az ÁSZ a többi ellenzéki pártot is megbüntette: az LMP-nek közel 9, a DK-nak pedig 16 mill forintot kellene fizetnie azért, mert az ÁSZ szerint túl olcsón béreltek irodát. Igaz, az érintettekkel nem közölték, melyik irodákról van szó. Az Együttnek is 16 millt kellene fizetnie, többek között azért, mert egy tagdíjbefizetést adományként vett figyelembe. Az Együtt szerint az ÁSZ elvben még azt sem tudhatná, kik a párt tagjai, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Informácszabadság Hatósághoz fordult, amely vizsgálatot indított. A Jobbik és a baloldali ellenzéki pártok kijelentették, hogy nem hajlandók befizetni az összeget, de az ÁSZ inkasszót helyezhet a számláikra. A kormánypártoknál a választások előtt már nem lesz számvevőszéki vizsgálat, igaz, a Fidesz és a KDNP nem is saját, hanem közpénzen, a kormány nevében plakátolja tele az országot a kampányüzenetekkel.