Bevándorlók városai: Genf, Brüsszel és London a leginkább kozmopolita
Az Európai Unió 28 tagállama között 11 olyan akad, ahol a kivándorlók száma meghaladja a bevándorlókét az Eurostat legutolsó (2015-ös) összehasonlító adatai szerint. A migrációs veszteség a 4 millió lakosú Horvátországban volt relatíve a legnagyobb, onnan több mint kétszer annyian költöztek el az évtized közepén (csaknem 30 ezren), mint ahányan bevándoroltak (mintegy 12 ezren). Ugyancsak sok helybéli fordított hátat a nem egészen 2, illetve 3 milliós Lettországnak és Litvániának is. E két balti államban a vándorlási veszteség rendre meghaladja az évi fél százalékot. Az EU-hoz 2004 után csatlakozott országok között az előbbi kettőn kívül további négy olyan akadt, ahol a távozók száma felülmúlta az érkezőkét. Romániában és Lengyelországban 62, illetve 40 ezer fő, Bulgáriában és Cipruson 4, illetve 2 ezer fő volt a migrációs deficit. Az EU régebbi tagjai között ugyancsak található négy olyan állam, ahol a kivándorlók száma ebben az évtizedben többször is túlszárnyalta a bevándorlókét. Írországban és Spanyolországban újabban már nincs számottevő különbség a két csoport nagysága között, az emigránsok száma azonban pár száz fővel felülmúlta 2015-ben az immigrálókét. Portugáliában és Bulgáriában az évtized közepén 10-10 ezerrel többen fogtak vándorbotot, mint ahányan frissen érkezve szerencsét próbáltak.