Magyar GDP-k: két év lecsúszás
hvg-ténytár

Magyar GDP-k: két év lecsúszás

Miközben a miniszterelnök azt hangoztatja újabban, hogy Németország mellett a visegrádi államok lehetnek a növekedés motorjai az EU-ban a következő években, Magyarország gazdasága a parlamenti ciklus első felében relatíve hanyatló pályára került – derül ki az Eurostat adataiból. A volt szovjet blokk EU-tagállamai közül Magyarország volt az egyetlen, ahol nominálisan nőtt ugyan az egy főre jutó GDP, ám ez elmaradt az EU-gazdaságok összességének növekedési ütemétől. Ennek következtében Magyarország teljesítménye 2015-ben és 2016-ban egyre távolabb került viszonylagosan az un fejlettségi szintjétől. Az előző választási évben a magyarok még az uns átlag 68,1 százalékának megfelelő bruttó hazai terméket produkáltak, két évvel később viszont már csupán 67,4 százaléknyit. Mindezzel párhuzamosan az egykor válságos helyzetű Lengyelország az évtized közepén már elhúzott mellettünk 67,4-ről 68,3 százalékra növelve teljesítményét (vásárlóerő-arányosan számítva). Románia még inkább „hasított”: ott 54,9-ről 58,1 százalékra változott az egy főre jutó GDP az uns átlaghoz viszonyítva.