Ali Khamenei: Irán nagy hatalmú, szürke vezetője
Világ Kontúr

Ali Khamenei: Irán nagy hatalmú, szürke vezetője

„Egyszerű lélek vagyok tökéletlen testben, de van méltóságom, amit a forradalomnak és az iszlámnak szentelek” – mondta magáról Ali Khamenei, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője 2009-ben, amikor millk tüntettek szabadságjogokért és az elcsalt elnökválasztás ellen. Az utóbbi hetek tiltakozóhulláma másodszor kezdte ki komolyabban az abszolút hatalommal bíró, 78 éves Khamenei uralmát, csakhogy a tüntetők ezúttal sokkal nyíltabban kérdőjelezték meg a tekintélyét, illetve a politikáját. Irán és a Közel-Kelet egyik leghosszabb ideje hatalmon lévő vezetője részben történelmi változásoknak, részben pedig saját ambícióinak köszönhette, hogy a síita mullahok vezette iráni teokrácia csúcsára jutott.