Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
JEGYBANKI TENDER

Vaklárma

„A versenyfelügyeleti eljárás megindításának feltételei nem állnak fenn” – nyilatkozta a HVG érdeklődésére a Gazdasági Versenyhivatal azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzeti Bank tavaly ősszel, összejátszásra gyanakodva, lefújta 600 mills informatikai tenderét, és vizsgálatot kért a hatóságtól. A beszerzéssel a jegybanki felügyelet számítástechnikai rendszerét modernizálták volna. Az MNB azt feltételezte, hogy két magyar cég, a rEvolution Kft. és a Dokucentrum Kft. összehangolta ajánlatát, mert azok műszaki tartalma 85 százalékban azonos volt. A történteket Jáki Péter, a Dokucentrum vezetője azzal magyarázta a HVG-nek, hogy mindketten az Andoc nevű ügyviteli rendszerrel pályáztak, amelynek lrását egy az egyben átvették. A Dokucentrumnak amúgy eleve ki kellett volna esnie, mert 638 mill forintos ajánlata meghaladta a jegybank költségkeretét (a rEvolution 495 millióért dolgozott volna). Az MNB újra krja a tendert, amelyen a konkurencia árajánlatai ismeretében jobb eséllyel próbálkozhat a lefújt közbeszerzésen a legdrágább, 675 mill forintos pályázatot beadó Invitech Zrt. A legolcsóbb a negyedik jelentkező, a német hátterű Reri Kft. lett volna, 420 millval. Az MNB a minap hirdetett eredményt egy rendezvényszervezésre krt, 350 mills pályázaton: a nyertes Borókai Flóra Akc BTL Kft.-je. Az első Orbán-kormány szóvivője lányának a cégei 2011 óta tarolnak az akár több százmills jegybanki tendereken.