Gyorsulási együttható

Tavaly 120 ország gazdasága egyszerre élénkült, a hét év óta legnagyobb, összhangban lévő növekedés a világ GDP-jének háromnegyedére terjed ki – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap őszi kitekintése, amelyet a vezérigazgató Christine Lagarde (képünkön) Davosban mutatott be. Ennek ismeretében az IMF most erőteljesebb gazdasági növekedést prognosztizál 2018-ra és 2019-re, mint az őszi hónapokban. Az idén az Egyesült Államok GDP-je 2,7 százalékkal haladhatja meg a tavalyit, az élénkülésben az adóreform kedvező hatása (lásd Talált pénz című írásunkat) is közrejátszik. Az euróövezet 2,2 százalékos, Európa felzárkózó országai pedig átlagosan 4 százalékos növekedést produkálhatnak, főleg Lengyel- és Törökország gazdasága teljesít jobban, mint azt az IMF ősszel feltételezte. Ebbe a csoportba tartozik, és bele is simul az átlagba a magyar gazdaság, amelytől a kormány 4 százalékot meghaladó tempót vár. A kőolaj világpiaci ára az elmúlt hónapokban emelkedett ugyan, és meghaladta a hordónkénti 60 dollárt, de a következő évekre az IMF mérséklődésre számít. „A mostani ciklikus fellendülés kiváló alkalom a gazdasági reformokra” – összegzi a jelentés –, amelyek célja a potenciális növekedés megerősítése és kiterjesztése. „Még mindig túl sokan vannak, akik nem részesülnek a fellendülésből, a felzárkózó és a fejlődő országok ötödében tavaly csökkent az egy főre jutó jövedelem” – mondta Lagarde.