Babits Mihály: Autobiográfiák. Szerkesztette Téglás János

„Aki az életemre kíváncsi, olvassa el verseimet” – hessegette el 1911-ben Babits Mihály a kukkolókat a Budapesti Újságírók Egyesületének almanachjában, az olvasókkal megosztva azt a felfedezését, hogy neki tulajdonképpen „nincs is” életrajza. Az akkor 28 éves bajai tanár – két megjelent verseskönyve ellenére, s a későbbi pályafutásának ismeretében – tulajdonképpen igazat írt. Más kérdés, hogy az egy az egyben való kitárulkozástól, a „Franciaországból importált járványtól”, az önéletrajzírástól mindig ódzkodott. Ennek nem mond ellent, hogy 1939-ben Keresztülkasul az életemen címmel mégiscsak közreadott egy – a kritikák szóhasználatával – „szellemi autobiográfiát” a legkülönfélébb lapokba szétszórt apróbb írásaiból. Amit azzal indokolt, hogy „a könyvbe nem foglalt írás olyan, mint a temetetlen halott”. Mindez a legendás nyomdásztanárként Babitsra specializálódott Téglás János szerkesztette és jegyzetelte gyűjteményes kötet gondos utószavából tudható. A gyűjteményt a költő mellett (árnyékában) jegyző szerkesztő Babits 18 olyan „opusát” válogatta egybe, amely valamilyen formában – szépirodalmilag vagy szűkszavú bürokratikus kötelezettségként – megfelel a könyv címének. Így helyet kapott benne a Keresztülkasul néhány szép részlete, s az a rideg utálattal kitöltött személyi lap is, amelyben büntetőjogi felelőssége tudatában kellett kijelentenie, hogy ő „zsidónak nem tekinthető személy”. A böngészésre, további Babits-olvasásra késztető kiadvány egyben kisebbfajta irodalmi szenzáció: először lát benne nyomdafestéket öt „temetetlen halott”, köztük Babits életének alighanem utolsó Curriculum vitaeja 1940 februárjából.