Szegény gazdagok
Fülszöveg
Kocsis_Gyorgyi.tif
Kocsis Györgyi

Szegénygazdagok

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy festői kis ország, amellyel különös dolgok történtek. Kedves vezetője, aki egykor az elnyomó diktatúra ellen harcolt, pár évtizeddel később, kormányra kerülve, maga is erőszakos zsarnoki rendszert épített ki: bedarálta az ellenzéki sajtót, megfélemlítette politikai ellenfeleit. Bár hivatalos vagyonnyilatkozatában igen szerény jövedelmet vallott be, felesége és gyermekei hatalmas vagyont harácsoltak össze – „saját lábán álló” legidősebb lánya például 22 vállalatban összesen uszkve 16 milliárd forint értékű tulajdonnak örülhet –, miközben a festői kis ország lakosságának közel fele a szegénységi küszöb alatt vagy azon a szinten él. Az esetleges nyugati szankciók ellen a kedves vezető most kelet felé nyit és Kínához törleszkedik, a közeledő választások előtt pedig úgy véli, még könnyen folytathatja akár tíz évig is.