Jött is, megy is

Magyarország előtörleszti a paksi atomerőmű 5. és 6. blokkjához tavaly decemberben felvett 78,2 millió eurós hitelt – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Mészáros Lőrinc portfóliójába tartozó Világgazdaság című napilapban. Erre a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásáról hozott 2014-es törvény „névértéken és további díjak nélkül” nyújt lehetőséget. A törvényben rögzített kamat évi 3,95 százalék. Varga azzal indokolta az előtörlesztést, hogy a Magyar Államadósság-kezelő ennél jóval alacsonyabb kamatozással is képes forrásokat bevonni, a tízéves lejáratú államkötvény hozama a legutóbbi aukción 1,93 százalék volt. Csakhogy a hozamszint egyetlen nap alatt durván megugrott, hétfőn tízéves lejáratra 2,75 százalékra. A hozamemelkedés az amerikai és az európai piacon is jellemző, mert mind a Fedtől, mind az Európai Központi Banktól monetáris szigorítást vár a piac. A Magyar Nemzeti Bank a költségvetés minél olcsóbb finanszírozását, a kamatszámlán való spórolást szem előtt tartva arra törekszik, hogy az állampapírhozamok hosszú lejáraton alacsonyak maradjanak. Ezt Nagy Márton alelnök a hozamleszorítási törekvés indoklásán kívül hétfői nyilatkozatában azzal egészítette ki, hogy szerinte 2020-ig az alapkamaton sem kell változtatni.