CBA Vár Gourmet: Baldauf kiszállt

Gazdát cserélt a budai Várkert Bazárban 2015 óta élelmiszerboltot és kávézót működtető CBA Vár Gourmet Kereskedelmi Kft. A két új tulajdonos a Római-parton éttermet és a pesti belvárosban steakvendéglőt üzemeltető Római-Gourmand Kft., valamint a szintén CBA-tulajdonos Rubóczky József érdekeltségébe tartozó Három-Profit Kft. A CBA Vár Gourmet 2014-ben pályázat útján jutott a 235 négyzetméteres Ybl Miklós téri helyiség bérleti jogához, tíz évre, ötéves meghosszabbítási opcióval, és 2015-ben 1,4 millió forint bérleti díjat fizetett a beszámolója szerint. A 3 millió forintos alaptőkével létrehozott társaságot csak néhány nappal a pályázat kiírása után jegyezte be a cégbíróság, tulajdonosai eredetileg a Baldauf László CBA-alapító érdekeltségébe tartozó CBA-Baldauf Invest Kft., valamint Bánáti Jánosnak, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének a fia, Bánáti Gábor voltak. Bánáti tavaly kiszállt, arra hivatkozva, hogy más vállalkozásaira akar koncentrálni. A Várkert Bazárban lévő üzlet vesztesége tavaly már 12 millió forint volt, és 2015-ben mindössze 83 millió, 2016-ban pedig 70 millió forint árbevételt produkált, a kávézó pedig a helyhez nem passzoló sör-virsli kombóval próbálta a turistákat vonzani. A HVG úgy tudja, az új tulajdonosok éttermet terveznek a bolt helyén.