Apósülés
Sikerült kizökkenteni magabiztos kommunikációjából az Orbán-kormányt a választási kampányidőszak nyitányára, ám kérdés, hogy a szervezett bűnözés és a választási csalás gyanúja elegendő-e a politikai garnitúra leváltásához.

Utcai lámpa Szolnokon. S lőn sötétség


Vőfény

Jogásznak hívatja magát, pedig még nem is végzett – mondják távoli ismerősei Tiborcz Istvánról. Nem is ok nélkül: a miniszterelnök legidősebb lányának 32 éves férje a HVG információja szerint még nem végezte el a Károli Gáspár Református Egyetem jogászképzését, vagyis még mindig hallgató, és nem diplomás. Arról, hogy sikerült-e már megírnia a szakdolgozatát, és hogy mikor fog államvizsgázni, a személyes adatok védelme miatt nem lehet tudni. Így az biztosnak látszik, hogy szédületes üzleti sikereit úgy aratta le, hogy csak érettségi volt a zsebében, miközben felesége a Corvinuson diplomázott, és ezt egy elit svájci üzleti iskolában szerzett MBA-oklevéllel is megfejelte. Ez pedig megmagyarázhatja, hogy miért válik a felesége oldalán kifejezetten halk szavúvá a tárgyalópartnerei által amúgy „kellemetlen alaknak” leírt Tiborcz.
Az egyetemen csak királyfiként emlegetett kormányfői vő információink szerint azért viszonylag szorgosan járt egyetemre – állítólag gyakran különböző autócsodákkal –, és ott nem volt különösebben hivalkodó.
„Istvánról annyi tudható, hogy mindig is céltudatos gyerek volt” – mesélte korábban a HVG-nek a család egyik régi ismerője. Már fiatalon ráállt az üzleti pályára, és azóta sem gyakran nyúl mellé, különösen, ha közbeszerzésekről van szó. Erről ő maga így beszélt a kormánypárti Origónak: „Vállalkozó beállítottságú ember vagyok, régóta nagyon sok minden érdekel. 2007-ben, 19 évesen indítottam el az első vállalkozásomat. A nem sokkal ezt követően beköszöntő gazdasági válság éveiben a költséghatékonyság kiemelkedő jelentőséget nyert (…), így sodródtam az energetikai beruházások területére.” Az Origónak azt is elmondta, hogy feleségét több mint tíz évvel korábban ismerte meg, s hogy az ember „nem anyóst vagy apóst”, hanem társat választ magának. Másrészről azonban „nagy tisztelettel és örömmel tölt el, hogy az apósom Orbán Viktor”.
Úgy hírlik, az üzleti életben nem szokott kérkedni az apósával, de erre nincs is szüksége, mert tárgyalópartnerei enélkül is tudják róla a kapcsolatot. „Nem tolják hátulról, de ezt az üzletfelei nem tudják” – összegezett forrásunk, aki ennek tulajdonította az aranyifjú magabiztosságát. „Néha fogalma sincs a konkrét ügy szakmai részéről, bizniszelni viszont nagyon tud” – mutatta be a közvilágítástól az ingatlanügyekig látszólag mindenhez nagyon értő vő egyik különös ismertetőjegyét a tárgyalópartnerek egyike.
Tiborcz amúgy kezdő oligarchának tűnik, ha pusztán az Opten adatbázisára hagyatkozunk. E szerint 13 cégben érdekelt. Az pedig csak a lebukásának köszönhetően derült ki (ugyanis a saját számlájáról fizette be a cégbejegyzési illetékét), hogy tulajdonrésze van a – leányvállalatain keresztül – kastélyokban és belvárosi luxusingatlanokban utazó BDPST Zrt.-ben, amit utóbb az Origónak hivatalosan is elismert.
Az utóbbi évek során Tiborcz István sokat kupálódott külsőre is. Talán kislánya születése, netán az apósi intelem nyomán, de forrásaink szerint már nem látni annyit a budapesti éjszakában, mint korábban, amikor sötétített üvegű X5-ös BMW-vel járta a belváros szórakozóhelyeit. A tőle korábban elválaszthatatlannak tűnő kockás inget is felváltották az igényesebb öltözékek; a pufidzseki azonban nem tűnt el teljesen. Ezért is írták elő kötelező dresszkódként ennek viselését a Tiborcz elleni – lapzártánk utánra meghirdetett – momentumos tüntetés szervezői.
Elsőszám,
elsőszemély
¬ „Minden döntéssel el kell számolni, elsősorban annak, aki meghozta – különösen, ha közpénzről van szó (…) Ezt azoknak is szem előtt kell tartaniuk, akiket a miniszterelnök környezetéhez szoktak sorolni.” – Kövér László válasza arra a kérdésre, hogy „nem rombolják-e a hibás döntéseknél sokkal jobban a Fidesz támogatottságát bizonyos ügyek”, köztük az, hogy „a miniszterelnök vejének vállalkozása sorra nyeri fideszes vezetésű városok közvilágítási tendereit”. (Heti Válasz, 2015. március 19.)
¬ „A miniszterelnök családtagjaként távol kell maradni az állami vagy önkormányzati ügyektől, ezt meg kellett tanulnom, és el kell fogadni. Korábban egy újságíró feltette nekem a kérdést, hogy szoktam-e az apósommal cégügyekről beszélni. Közöltem, hogy az apósomat az ország helyzete érdekli, például az, hogy javul-e a cégek helyzete általánosságban, és jobbnak érzik-e a helyzetüket, lehetőségeiket. A miniszterelnök azt mondta, hogy a döntéseinket, döntéseimet ne befolyásolják az egyes politikai támadások.” – Tiborcz István az Origónak, 2017. október 30.
¬ „Tiborcz Istvánt ismerem polgármester koromból. (...) Közösen találtuk ki, hogy Hódmezővásárhelyen hogy fogjuk a közvilágítást modernizálni, ami nagyszerű program volt.” – Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, miután egy kávézóban lefotózták Tiborcz Istvánnal. (Kormányinfó, 2017. november 8.)
¬ „Aki száz meg százezert rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kénszerített.” – Tiborc panasza a Bánk bánban.



