Escort Védelmi Szolgálat: tisztogatás az adóhivatal őrzőjénél
Ismét elővette régi nevét az Atalian Global Services & Security Kft., miután az adóhivatal bűnügyi főigazgatóságának nyomozói éppen ennél a vállalkozásnál bukkantak bűnszervezetre, holott a biztonsági cég 2016-ig több mint egy évtizeden át a NAV épületeit is őrizte. A gyanú szerint a vállalkozás biztonsági cégek sokaságával kötött színlelt szerződéseket, amivel elsősorban a dolgozók utáni közterhek megfizetését úszták meg, és így több mint 2,5 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek. A névváltozással együtt változott a tulajdonos is, de csak annyiban, hogy a globális vállalat luxemburgi ága helyett ezentúl az oroszországi neve alatt fut az immár ismét Escort Védelmi Szolgálat. A vezetőségből távozott Gyenes István, akit novemberben őrizetbe vettek az adóhivatal nyomozói. Az évente több milliárd forintos árbevételt elkönyvelő és százmilliós profitot termelő biztonsági vállalkozás eredetileg közvetlenül a lekapcsolt cégvezető és testvére, Gyenes Levente, korábbi gyömrői polgármester tulajdonában volt. 2016-ban Gyenes Leventének azért kellett távoznia tisztségéből, mert ugyanilyen adócsalásért felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az újabb választáson azonban annak ellenére megválasztották a gyömrőiek, hogy még drogozott is, de a kormánymegbízott méltatlanság miatt nem engedte, hogy ismét hivatalba lépjen.