Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
TIBORCZ ÉS A POLITIKA

Feltűnő jelenség

Elbizonytalanodtak a Fidesz kommunikács szakemberei, hogy rejtegessék vagy éppen ellenkezőleg, tüntetőleg a nyilvánosság elé vigyék Orbán Viktor vejét, akinek millrdos hasznot hozó lámpzlete a szervezett bűnözés gyanúját is felvetette az un csalásellenes hivatalánál. Először az terjedt el, hogy Tiborcz Istvánt egy ideje már nem látják a család csabdi rezidencján, majd mégis megjelent Orbán Ráhel oldalán a kormányfő évértékelőjén. A fiatal pár környékén amúgy is már hetek óta pletykák keringtek, hogy megromlott a viszonyuk. A Tiborcz-ügy kihívást jelent a Fidesznek, amit az is jelez, hogy a kormányhoz közel álló egyik közvélemény-kutató, a Társadalomkutató Kft. a választási kampány nyitánya előtti napokban azt szondázta, melyik ügy foglalkoztatja inkább a szavazók különböző csoportjait: Tiborcz István korábbi cégének, az Eliosnak a csalás gyanúját felvető tevékenysége, vagy az Együtt politikusának, Juhász Péternek a családi ügyei. Tiborcz ugyanakkor nem tart kampánycsendet: a HVG rátalált arra a dokumentumra, amely szerint a kormányfő vejének tulajdonába került félkész visegrádi hotelből hamarosan egy 204 szobás, üveghegyre hasonlító luxusszálloda épül, az engedélyhez szükséges környezetvédelmi hatástanulmányt már vizsgálja az építésügyi hatóság.