Merrefordulnak?

Túry Gergely

Ami igazán elbizonytalaníthatja a valós erőviszonyok feltérképezését, hogy egyre nő a rejtőzködők, vagyis azok száma, akik szóba sem állnak a közvélemény-kutatókkal. Závecz Tibor, a Závecz Research ügyvezetője arról számol be, hogy ezer válaszhoz ma háromezer kérdőívet kell fölvenni, azaz minden harmadik megkérdezett hajlandó csak felelni a kérdésekre. Hasonló arányokról tett említést lapunknak a Mediánt vezető Hann Endre is. A mintákba végül bekerülő választópolgárok szociológiailag természetesen reprezentálják a magyar társadalmat, de kérdés, hogy a politikai attitűdjeik is megegyeznek-e a megkeresést elhárítókéval.

Hann erről azt mondja, hogy az eddigi választások tanulságai szerint a két csoport pártpreferenciája nem tér el drámaian, ami azonban nem azt jelenti, hogy most sem fog. Hann a sokat hallható indokok közül a félelmet és a reménytelenséget említi mint lehetséges torzító tényezőt. Azaz nem zárható ki, hogy egyesek attól való félelmükben, hogy adataik és szándékaik rögzítése retorziókat von maga után, kerülik a kérdezőbiztosokkal a kapcsolatot. A másik sejthető motiváció, hogy a kormányváltó szándékú szavazók egy része esélytelennek ítéli a tavaszi változást, és erre úgy reagál, hogy hagyják is békén a kérdezősködéssel. Hannék érzékelik ezt a jelenséget, de azt is, hogy az utóbbi időben ez kezd visszaszorulni.

Van azonban más jel is arra vonatkozóan, hogy a kutatók által elért sokaságon felül további bizonytalan választói csoportok léteznek még, amelyek belépése a szavazók közé módosíthat az összképen. A táblázatokban föltüntetett politikusi ismertség a korábbi felmérésekkel összevetve hihetetlenül magasnak tűnik, amiből arra lehet következtetni, hogy a közéletben tájékozottabbakat sikerül csak szondázni. Az egyik ellenzéki kampánystábból többen is megerősítették, hogy miniszterelnök-jelöltjük általuk – eltérő módszerekkel – mért ismertsége messze elmarad a sajtóban közölttől. Egy másik párt a politikában közel két évtizede jelen lévő prominense pedig 75 százalékos áthághatatlan határról beszél: szerinte közéleti szerepléssel legföljebb eddig lehet föltornászni egy politikus ismertségét, e fölé csak az egész országban kiplakátolt kormányfőaspiránsok tudnak kerülni.

Mindennek azért van jelentősége, mert a választási részvétel emelkedésével értelemszerűen változik a szavazók összetétele is: nő azok aránya, akiknek kevesebb az információjuk a napi történésekről, és akiket – ezek szerint – a kutatók jóval kevésbé képesek megtalálni, mint korábban. Egyes társadalmi rétegek amúgy is elérhetetlenek a közvélemény-kutatók számára: a legszegényebbek, a zsáktelepüléseken, romatelepeken, tanyavilágban élők és az ellenkező végleten elhelyezkedők, az elit tagjai. S míg az ebből fakadó ingadozást már nagyjából bekalkulálták a mérésekbe, az ilyen mértékű válaszmegtagadást még nem.

Van azonban ezzel kapcsolatban is támpont: a 2014-ben rendezett országgyűlési választást követően másfél hónappal tartott európai parlamenti választás, ahol a részvétel kevesebb mint a felére, az országgyűlésinek a 47 százalékára esett vissza. Az egyes pártok támogatottságának változása beszédes adat. A Fidesz megőrizte szavazóinak több mint a felét (55 százalékát), a baloldali összefogás pártjai együtt szintén kevesebb voksot veszítettek arányaiban, mint amennyivel a részvétel visszaesett: pontosan a felét vitték el az urnákhoz a támogatóiknak. Szemben az LMP-vel és a Jobbikkal. Míg az előbbi 43,5 százalékát tudta fölsorakoztatni bő egy hónappal korábbi híveinek, a radikálisok alig a harmadát. Valószínűleg fordítva is így működik: ahogy nő a politikától távolabb álló választói csoportok részvétele, úgy kedvezhet ez a fejlemény az utóbbi két pártnak. ¬ hont andrás