Gombháború

„Egy szabolcsi kisvárosban, Nyírbátorban nőttem fel, és gyerekként sosem fordult meg a fejemben, hogy diplomáciai pályára menjek, így az esélytelenek nyugalmával jelentkeztem Moszkvába, nemzetközi kapcsolatok szakra. Mivel ezen a téren is működött a tervezés, próbálták előre kisakkozni, hogy mely területeken lesz szükség szakemberekre, ezért a tízfős évfolyamon mindenkire leosztottak egy munkanyelvet és egy országot. Eredetileg vietnami–franciásnak szántak, ám a személyzetis meggondolta magát, így lettem koreás–angolos” – meséli Lengyel Miklós, a Vádirat fordítója, hogy két, pillanatnyi döntésnek köszönhetően miként került 1986-ban Phenjanba, ahol kezdő diplomataként angol-, orosz- és koreainyelv-tudásával meglehetősen sok tolmácsolási feladatot is ellátott. „Miután hat éven át tanultam koreaiul, foglalkoztam a régió gazdaságával és kultúrájával, nagy várakozás és öröm volt bennem, amikor megérkeztem. Máig előttem van az egyszerű repülőtér, a mögötte elterülő rizsföldek, az ott szorgoskodó és az utcát söprő emberek” – emlékszik vissza a Phenjanban eltöltött négy év kezdeteire a diplomata, akit Korea sokáig nem eresztett: tízévi dél-koreai szolgálatának tanulságait és a félsziget „szerencsésebb fejlődésű” feléről szerzett ismereteit 2014-ben önálló kötetbe rendezte. Legutóbbi kiküldetése után most ismét itthon dolgozik, a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársaként a közép-ázsiai régióval foglalkozik.