Ismerős és ismeretlen képek. Szalay Zoltán emlékkiállítása
Tízezerből harminc elenyészően kis szám: 0,3 százalék. Így aránylanak egymáshoz Szalay Zoltán a múlt hét óta a Cultiris Galériában látható fotói és több tízezres életművének eddig átnézett felvételei. A bőség és a szűkség (így, hosszú ű-vel) keveredett egymással, a lehetetlennek tűnő vállalkozást pedig az emlékkiállítás kurátora, Kincses Károly példamutató módon abszolválta. A kiállított képek döntő többsége azért „ismeretlen”, mert a fotóriporteri megbízáson „túli” fénykép, még akkor is, ha mondjuk valószínűleg egy riport alkalmával készült, mint például 1962-ben, az Erzsébet híd újjáépítése közben. A Duna fölött már áthúzott tartókábelt és a hídépítő darukat megörökítő fotó izgalmas geometriai formákat rejtő, szemlélődésre késztető kép. Noha a folyó közepén, az uszályokon kivehető néhány hídépítő munkás körvonala, Szalaynak ez a munkája voltaképp tárgyfotó. Egy félkészségében is nagy ívű (s nagy erőfeszítéssel létrehozott emberi) alkotás szalays szemmel – s közben rátekintés az innenpartról a (budai) túlpartra. Vagy itt van a Nemzedékek című pillanatfelvétel 1981-ből, amely bizonyosan nem beállított kép, kompozíciója mégis a reneszánsz festők remekműveire emlékeztet. A helyszín beazonosíthatatlan, a fotográfus talán egy temetésen járt, ott fényképezhette le az élet és halál misztériumán megrendült szereplőket. A négy magányos arcban, a négy szempárban eltérő sorsok sűrűsödnek, s közben a képről süvölt a túlélők együvé tartozásának (túl)éltető érzése.
