AFidesz elitcserét hirdetett, de klientúraépítés lett belőle – mondja Kolosi Tamás, a Tárki társadalomkutató intézet elnöke arra a kérdésünkre, hogy mennyire alakította át a társadalmat a kormányfő által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszere. A sajtó ugyan a semmiből iszonyatos vagyont szerzett Mészáros Lőrinccel, Tiborcz Istvánnal és köreikkel van tele, de ha megnézzük a száz leggazdagabb magyar listáját, a Fidesz által felemelt oligarchák a tizedüket sem teszik ki. A legtöbbjük korábban, jellemzően a rendszerváltás idején szerezte a vagyonát. Az is igaz ugyanakkor, hogy ha gyarapítani akarták a milliárdjaikat, akkor be kellett hódolniuk az új hatalomnak, még a lista élén álló Csányi Sándornak is, és részben osztozniuk kellett az új oligarchákkal – teszi hozzá Kovách Imre szociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának osztályvezetője, a Debreceni Egyetem professzora.
Nemfeszegetik
A kultúrpolitika elleni demonstráció egy MMA-rendezvényen. Sírva vigadnak
stiller ákos
Hiú ábrándnak bizonyult Orbán Viktortól, hogy 2009-ben előadott kötcsei beszédében úgy ítélte meg: a baloldali kormányzati kudarc „diszkreditálta a szociálliberális értékrendű kultúrateremtő közösséget”. Esterházy Pétert természetesen nem hívták meg az ominózus eszmecserére, pedig későbbi bonmot-jával talán már akkor figyelmeztethette volna a miniszterelnököt, hogy csak államtitkárt tud kinevezni, költőt nem. A kulturális elit meghirdetett cseréje teljes kudarcot vallott, hiszen a gazdasági és politikai hatalom birtokosaival szemben itt megkerülhetetlen a valós, a táradalom által elismert teljesítmény. A színházak, könyvesboltok, hangversenyterek pénztáránál nem párthűség, hanem minőség alapján vásárolnak az emberek – mondja Kolosi Tamás. Ezt bizonyítja az Új Színház vagy a Nemzeti Színház kudarca (utóbbiról Magyarország rovatunkban olvashatnak bővebben). Kristóf Luca szociológus a kulturális elit egyes kiemelkedő tagjainak közéleti tekintélyét vizsgáló kutatásai is azt mutatják, hogy még mindig a balliberálisnak elkönyvelt szerzők szavára ad a közvélemény.
A kulturális kánon jottányit sem tolódott jobbra azért, mert a Fidesz a Magyar Művészeti Akadémia révén kreált egy saját kulturális élcsapatot. Az MMA környékéről nem is az új művészi teljesítményekről szóltak a hírek, hanem ingatlanok halmozásáról, az állami kultúrafinanszírozás egyes elemeinek elfoglalásáról, díjak, járadékok alapításáról. Igaza lehet Spiró Györgynek, hogy nem volt kultúrharc, hiszen ahhoz két kulturális értékrend összecsapása kellett volna. Jobbról azonban nem volt ilyen ajánlat. A Fidesznek meg kellett elégednie a kulturális intézmények elfoglalásával – igaz, ezt néhány budapesti művészszínház kivételével szinte teljes egészben meg is tette. Sőt a vidéki teátrumok esetében már 2010 előtt elkezdte. Ugyanakkor ezek az intézmények nem teremtették meg a „jobboldali kultúrát”, pusztán nem feszegetnek a kormány számára kínos társadalmi kérdéseket. A vidéki színházak egyenesen a kommersz irányába fordultak.
Az „ellenzéki” alkotókat megfosztották vezető pozíciójuktól – ha ugyan rendelkeztek ilyennel –, de nem kerültek tiltólistára. A rendszer kritikusai, mint Schilling Árpád, Bodó Viktor vagy Kovalik Balázs, inkább csak külföldön tudnak dolgozni, de például Alföldi Róbertnek rengeteg munkája van. Ugyanakkor kell némi merészség, hogy meghívják őt, időközben pedig elpárologhat a városvezetők bátorsága. Minden bizonnyal ez áll a „technikai okok” mögött, amire hivatkozva a zalaegerszegi hangversenyterem lemondta a színész-rendezővel meghirdetett beszélgetést. Az úgynevezett filozófusper volt a leghatározottabb csapás a liberális tudományos életre: az Orbán-kormány a szocialisták elszámoltatásának keretében vizsgálta Heller Ágnes filozófusnak és társainak állami támogatását. Bár a tudósokat nem sikerült besározni, a tudományos életet, élén az MTA-val és az egyetemekkel, megfélemlítették.
A tudományos elitet azonban nem erőszakosan akarta leváltani a Fidesz. Egyrészt – például a történettudományban – az Akadémiával párhuzamos intézményeket hozott létre, másrészt az ellenzékinek tételezett tudósokat, amint lehetett, nyugdíjazták. Ennél is fontosabb, hogy miután a tudomány és a kultúra forrásait idehaza szinte kizárólag az állam biztosítja, a félelmek és megfelelési kényszerek láthatatlan hálózatával azt üzente a kormány, hogy nem éri meg szemben állni a rendszerrel.
