Világ | 7 nap
Világ 7 nap
ÚJRA NÉMET NAGYKOALÍCIÓ

Merkel negyedszer

Március 14-én negyedik alkalommal is kancellárrá választhatja a német parlament alsóháza Angela Merkelt, miután a szocldemokrata párt (SPD) tagsága 66 százalékos többséggel igent mondott a nagykoalícra a keresztény unpártokkal (CDU–CSU). A szeptemberi választások óta azért telt el ennyi idő, mert Merkel először a Zöldekkel és a liberális FDP-vel folytatott kormányalakítási tárgyalásokat, ezek az FDP kiugrása miatt eredménytelenek voltak. A kisebbségi kormányzást és az új választást egyaránt elkerülni akaró Merkel ekkor az SPD-vel kezdeményezett egyeztetést az előző ciklusban már bevált nagykoalíc folytatásáról. Ezt a választások után az SPD, és annak elnöke, Martin Schulz eredetileg kategorikusan kizárta ugyan, ám az új helyzetben – és Frank-Walter Steinmeier államfő nyomására – végül megegyezés született a két párt között. Ennek keretében a CDU átengedte a kulcsfontosságú pénzügyminiszteri tárcát is az SPD-nek (a posztot várhatóan Olaf Scholz hamburgi polgármester kapja). Az új kormányba a CDU és az SPD hat-hat, a bajor CSU három minisztert küld. A negyedik kancellárságával egykori mentorát, Helmut Kohlt brő Merkel legkeményebb pártbéli bírálóját, Jens Spahnt egészségügyi miniszterként beviszi a kormányba. Horst Seehofer, a bajor CSU elnöke lemond a tartományi kormányfőségről, és szövetségi belügyminiszter lesz.