Északifények
Egyetlen ország sem szerzett még annyi érmet egy téli olimpián, mint Norvégia Phjongcshangban. A siker mögött elsősorban az áll, hogy komolyan veszik a tömegsportot, s nem kihasználatlan stadionokba öntik a pénzt.
Stadionok helyett tömegsport
Asztmavita
Gyanús gyakorlat
A norvég csapat hatezer adag asztmagyógyszert vitt magával a phjongcshangi téli olimpiára, tízszer annyit, mint a szomszédos Finnország sportolói. A hír miatt ismét fellángolt a vita arról, mekkora szerepet játszik a norvég olimpikonok sikerében az, hogy sokan közülük nyakra-főre szedik a légúti betegség elleni szereket. Az utóbbi években több norvég sportolót eltiltottak a versenyzéstől hosszabb-rövidebb időre – például Martin Johnsrud Sundby sífutót –, akik azzal védekeztek, hogy orvosaik megelőző jelleggel is adnak a gyógyszerekből. „Norvégiában általános gyakorlat, hogy a komolyabb légúti betegségben szenvedők, még akkor is, ha nem asztmások, prevencióként kapnak ilyen medicinákat” – erősítette meg Per Medbö Thorsby, az ország doppingellenes szervezetének orvosi ügyekben illetékes képviselője. Azt is elismerte, hogy a tapasztalatok azt mutatják, az ilyen szerek nem védik ki az asztma kialakulását, így nincs különösebb értelme a megelőző gyógyszerezésnek.
A szabályok értelmében az asztmagyógyszerek jelentős részének az alkalmazása tilos a sportolók számára, legfeljebb azok szedhetnek kis mennyiséget, akiknél már diagnosztizálták a betegséget. A norvég téli olimpikonok kétharmada papíron asztmás, ami akkor is kimagasló aránynak tűnik, ha a szakértők azt hangsúlyozzák, hogy a nagy kitartást követelő sportágakban versenyzők között valóban nagyobb ennek a betegségnek a veszélye. Különösen igaz ez a téli sportokra, hiszen a résztvevőknek hosszú ideig kell gyorsan és szájon át belélegezniük a hideg levegőt. Ezért gyakran alakulnak ki viszonylag súlyos légúti betegségek, amelyek, esetleg allergiával párosulva, az izmok görcsös összehúzódását okozhatják, azaz asztmaszerű tüneteket produkálhatnak.
Míg sokak szerint komoly etikai kérdéseket vet fel a tüdő és a légutak működését javító medicinák szedése, a szakemberek egy része azt állítja, a sportolóknak engedélyezett kis adagok nem javítják a teljesítményt. „Nagy-Britanniában is jóval magasabb az asztmások aránya a sportolók között, mint az általános népességen belül. Valószínűleg nem érdemes őket teljesen asztmásnak mondani, legfeljebb az jellemző rájuk, hogy asztmás tüneteket produkálnak a nagy intenzitású mozgásra. A közvélemény nem érti meg, hogy azért van szükségük kis mennyiségű gyógyszerre, hogy a teljesen egészségesekkel egyenlő feltételekkel versenyezhessenek, nem pedig azért, hogy egyéb előnyük származzon belőle. Ha valaki viszont jóval többet szed ezekből a szerekből, azzal már javíthatja a teljesítményt, és gyorsíthatja a regenerációt” – magyarázta John Dickinson, a sport és az asztma viszonyát vizsgáló világhírű brit szakember.
Norvégia másik szomszédja, Svédország egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy a sportolók komoly indok nélkül szedjenek asztmagyógyszereket. „Mi azt gondoljuk, csak egyértelmű diagnózis esetében szabad a szerekhez nyúlni. Egészséges embereket nem kell gyógyszerezni” – mondta Per Andersson svéd csapatorvos.
