Rossz szemmel nézik

Ha meglátja a gyorsétterem cégérét, már fékez is. Ez azonban nem az önvezető autó okosságát jelzi, hanem éppen a butaságát – tették közzé a Princeton Egyetem kutatói, akik azzal kísérleteztek, hogyan értheti félre a mesterséges intelligencia az út menti táblákat. A KFC étteremlánc logóját például stoptáblának vélte az autó szeme és agya – ez váltotta ki a fékezést. Egy benzinkút reklámja előzési tilalommá változott, egy kissé elkoszolódott 120-as tábla miatt pedig 30-ra lassított a kocsi. Mindez igazolja az utóbbi évek gyakori tapasztalatát: a mesterséges képfelismerés többnyire jól működik ugyan, de a gépi agyak időnként megmagyarázhatatlan módon teljesen félreértelmezik, amit látnak. A példákban szereplő indokolatlan fékezés vagy lassítás balesetveszélyt is okozhat. Chawin Sitawarin és társai nemcsak elpiszkolódott vagy sérült táblákkal kísérleteztek, hanem gonoszul azzal is, hogy szándékosan félrevezették az autókat. Azt használták ki, hogy a kocsik táblafigyelő kamerája többnyire alacsonyabban van, mint a sofőrök szeme. Olyan táblákat készítettek, amelyeknek rovátkolt felülete más-más szögből más-más képet mutat (ezt lentikuláris, magyarul váltóképnek hívják, és játékok, szuvenírek ismert trükkje). Az emberszemmel jobbra kanyarodást előíró táblát például a gép balra kanyarodásnak látta. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki mintás szemüveggel vagy álszakállal vezeti félre az arcfelismerő rendszereket. A kutatók által mérgezett táblának nevezett jelenség nyilvánvaló tanulsága: alaposan fel kell készíteni az önvezető autókat a rosszul látható vagy félrevezető jelzések értelmezésére. Beleértve a rosszindulatú támadások eshetőségét is.