Beruházási koppra hopp
A nemzetgazdasági beruházások tavaly csaknem 17 százalékkal haladták meg az előző évit, igazán nagy ugrást, csaknem 60 százalékos többletet a költségvetési szervezeteknél kalkulált a KSH. Ez kísérteties tükörképe az éppen egy éve közölt adatoknak: 2016-ról ugyanis, legelső közlése során, a beruházások 20 százalékos visszaeséséről, ezen belül a költségvetési szervezetek invesztícióinak 63 százalékos zsugorodásáról számolt be. Év közben azonban a 2016-os adatokat felülvizsgálta, és a nemzetgazdasági beruházások szerényebb, 12 százalék körüli esését rögzítette. Az aszimmetria az ágazati adatokban is megmutatkozik. 2016-ban a közigazgatás, a védelem, a társadalombiztosítás, az oktatás és a humánegészségügy, szociális ellátás területén a beruházások szinte leálltak, tavaly viszont új lendületet vettek. A fordulat magyarázata, hogy két éve az uniós projektek lelassultak, ám a választások előtt a kormány felpörgette őket. Ez megmutatkozik a hazai össztermék adataiban is: 2016-ban 2,2 százalékkal, tavaly 4 százalékkal nőtt a gazdaság, a folyó áras GDP 2017-ben 38 183 milliárd forint volt.