Gyanús nagylelkűség

Uniós pályázatokon is sikerrel szereplő vállalkozó, Farkas József fizette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes luxusvadászatait – állítja a Magyar Nemzet. Néhány nappal korábban fényképek és dokumentumok alapján a lap arról számolt be, hogy Semjén évek óta részt vesz svédországi vadászatokon, amelyek alkalmanként 4-5 millió forintnak megfelelő svéd koronába kerültek. Volt, hogy komplett szállodát béreltek ki a politikusnak és társainak, akiket helikopterrel szállítottak. Semjén később úgy pontosított, hogy nem ő, hanem csak a „lelőtt rénszarvas helikopterezett”. A vadászatoknak – amelyeken Rétvári Bencének, az Emmi államtitkárának közlésével ellentétben Semjén Svédországban élő rokonai nem vettek részt – a KDNP elnöke mellett állandó szereplője volt Farkas is, akinek a vállalkozásai, köztük a ráckevei és a noszvaji wellnesshotelek, több mint 530 millió forintnyi uniós pénzt kasszíroztak 2010 óta. Farkas korábban arról vált ismertté, hogy a Türr István Képző- és Kutatóintézet pályázatán elnyert 31 millió forintból amerikai tankönyvekből plagizáló kiadványt jelentetett meg.