Inog Fico széke

A kormány stabilitásának megőrzése érdekében hétfőn benyújtotta lemondását Robert Kalinák szlovák belügyminiszter, akinek távozását követelte az ellenzék a Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolása nyomán kialakult belpolitikai válságban. A múlt pénteken pedig a rendszerváltást elindító, 1989-es bársonyos forradalom óta a legnagyobb tüntetést rendezték Pozsonyban és több szlovákiai városban. Az egy héttel korábbinál kétszer több, 50 ezer fővárosi tüntető már Robert Fico távozását és pártatlan vizsgálatot követelt a brutális kettős gyilkosság tetteseinek és okainak felderítésére. A calabriai maffia, a ’Ndrangheta kelet-szlovákiai üzelmeivel, illetve a politikai és alvilági kapcsolatairól ismert Marián Kocner vállalkozó kétes ügyeivel foglalkozó újságíró a kutakodásai során a legmagasabb kormánykörökhöz, Fico közvetlen közelébe jutott. Andrej Kiska államfő azzal vádolta a kormányt, hogy az hiába kapott jó ideje tájékoztatást a szlovák titkosszolgálattól (SIS) a ’Ndrangheta üzelmeiről, nem indított nyomozást. Az elnök nagyszabású kormányátalakítást vagy előrehozott parlamenti választást tart szükségesnek. A Ficóval és nagyobbik koalíciós partnerének, a Szlovák Nemzeti Pártnak a vezetőjével, a parlamenti házelnök Andrej Dankóval történt pénteki egyeztetés során viszont semmire sem jutottak. A másik koalíciós partner, a szlovák–magyar Most–Híd párt lapzártánk után dönti el, hogy marad vagy felmondja a kormányzati együttműködést.