Rendezettkártyaadósság

Az egészségpolitika kormányokon átívelő módon ábrándozik arról, hogy a külföldi betegek ellátása jelentős exportbevételt hozhat az országnak. A 2010 tavaszán közzétett Új Széchenyi-terv Gyógyító Magyarország című fejezete is nagy reményeket fűzött a pénzes külföldi betegek tömeges érkezéséhez. „Az orvosi szolgáltatásokra épülő egészségturizmus lehet az egészségturizmus és ezzel együtt nemcsak az egészségipar, de a magyar turizmus egyik kitörési pontja. Lehetőséget biztosít, hogy a régióban ezen a területen jelentősen növeljük turisztikai versenyképességünket” – áll a fejlesztési irányokat csaknem egy évtizedre meghatározó programban.

Az ábrándozás sosem volt mentes az egyéni politikai, városvezetési vagy éppen befektetői ambícióktól. Csupán néhány példa a jól hangzó, „majdnem” megvalósult gyógytervekre. Rácz Jenő egészségügyi miniszter például az Egyesült Államokban tárgyalt arról 2005-ben, hogy amerikai segítséggel Közép-Európa egészségügyi központjává alakítsák Magyarországot. „Ennek első lépése egy amerikai kórház felépítése lenne, mely másfél éven belül elkészülhet a fővárosban” – uralkodott el az optimizmus a tervről hírt adó sajtóban. Öt évvel később egy 150 ágyas onkológiai rehabilitációs kórház felépítéséről készültek munkaanyagok. A budai Kék Golyó utcai intézményben elképzelt fejlesztéshez külföldi befektető adta volna a tőkét, és a tb-finanszírozott betegeken kívül külföldi, fizetős páciensek tették volna rentábilissá a vállalkozást.

Az elmúlt évtized legkurrensebb kórházálma egy kínai gyógyintézet felhúzásáról szólt. Az ezredforduló tájékán a budai Szent János Kórház ajánlkozott, hogy helyszínt ad egy távol-keleti intézménynek. Legutóbb a XV. kerület lobbizott, hogy az üresen álló egykori szovjet kórház felújításával hozzanak létre egy kínai egészségügyi központot. Ugyancsak több fordulatot megélt, sokéves gondolat a magyarországi protonterápiás központ, amelyet először Debrecenben próbáltak – a határon túli betegekre is alapozva – tető alá hozni a befektetők. A város azonban túlságosan kockázatosnak ítélte az ötletet, ezért lemondott róla. A tervek így „átvándoroltak” Recskre, megtoldva egy összesen 700 ágyas, gigantikus – és persze fizetős, üzleti alapon elképzelt – rehabilitációs központtal. A reménybeli befektetők azzal számoltak, hogy kínai és svájci pacientúrára alapozva működőképes lehet egy ilyen hiánypótló intézmény.