Az egykor sorosozó, 92 éves Mahathir Mohamad korábbi maláj kormányfő pragmatikus döntésnek tartja, hogy az ellenzék élére állva ringbe száll a miniszterelnöki posztért. A Malajziát a leghosszabb ideig, 22 éven át a 2003-as önkéntes lemondásáig vaskézzel irányító Mahathir azért akarja megdönteni valamikori pártfogoltja, a maiautokrata kormányfő, Nadzsib Razak hatalmát, mert már szörnyetegnek tartja őt. A 2009 óta hatalmon lévő Nadzsibot okkal azzal vádolja, hogy kíméletlenül félreállítja kritikusait, lecsap a kétes ügyeit megszellőztető sajtóra, és állami milliárdokat síbol el. A terv bája, hogy a veterán politikus egy másik volt patronáltja segítségére számít. Mégpedig a valamikor az utódjának kiszemelt Anwar Ibrahim ellenzéki politikusra, akit azonban ejtett, majd koholt vádak – korrupció, hatalommal való visszaélés és szodómia – alapján 1998-ban börtönbe záratott, és aki ma is a büntetését tölti. Mahathir a múltat olyannyira maga mögött akarja tudni, hogy Anwar feleségével kampányol, az asszonyt az augusztusi választási győzelme esetén helyettesének tenné meg. Felszólította az ellenzéki pártokat, hogy tegyék félre rivalizálásukat, és fogjanak össze a közös ellenség megdöntésében.