Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
TESTHŐMÉRSÉKLET ÉS ELHÍZÁS

Hideglelés

Spanyol kutatók megerősítettek egy korábbi feltételezést, amely szerint összefüggés lehet a testhőmérséklet és az elhízás között. A JNeurosci folyóiratban publikáltak szerint a pluszsúly oka gyakran a hidegre adott nem megfelelő reakck és a testhőmérsékletet szabályozó hormonok működésének elégtelensége. Kísérleteikhez egereket használtak, mivel bennük az emberhez hasonlóan szerveződnek a hidegre reagáló gének és receptorok. A laboratóriumi vizsgálatok során blokkolták az állatokban a hidegérzékelő receptorok és a TRPM8 gén működését. A génhny nem befolyásolta jelentősebben a testhőmérsékletet (legfeljebb 0,7 fokos eltérést találtak), annál nagyobb hatása volt viszont az étvágyra. Az állatok sokkal többet ettek, elsősorban akkor, amikor a kontrollcsoport egerei aludtak. A viselkedésváltozás már fiatalon elkezdődött, és felnőttkorra elhízáshoz és magas vércukorszinthez vezetett. Nem ez az első eset, hogy kapcsolatba hozzák az alacsonyabb testhőmérsékletet az elhízással. Amerikai kutatók erről már 2011-ben beszámoltak, azonban a mostani kutatások világítottak rá a TRPM8 gén szerkezetében fellépő rendellenességek szerepére. Mindez jó kiindulás lehet a megfelelő testsúlycsökkentő módszer megtalálásához.