A szelíd teremtés

A börtönből él a város. A látogatók csak feketefuvarral juthatnak el a prérin emelkedő fegyházépülethez. A zsúfolt ügyfélirodában kafkai módon járnak el a bebörtönzöttek családtagjaival. A hosszas maradásra késztetett rokonoknak szállásra, ellátásra van szükségük, mint a nevenincs főhősnek, egy halk szavú, fiatal nőnek. Isten háta mögötti házából érkezett, amelyet csak a mezőn átvágva lehet megközelíteni. A szelíd asszony ki akarja deríteni, hogy a koholt váddal elítélt férjének küldött legutóbbi csomag miért érkezett vissza. A helyszínen pedig azt, hogy az ő pakkját miért nem fogadják be az erre szolgáló ablaknál. De a bevett küldemények sem maradnak épek: a cigarettát eltörik, a konzerv tartalmát gyanús edényben vizsgálják, a fogkrém flakonját átszurkálják, a vadonatúj papucsnak letépik a talpát. A Dosztojevszkij azonos című, 1876-ban írt kisregénye inspirálta filmes adaptáció képi világa időtlenséget sugall. Kényszermunkatábort már a cári időkben is működtettek Oroszországban, az elesett nőt színleg segítő alvilági figurák akár Dosztojevszkij korában is ott lehettek, a kihalt utakon közlekedő rozzant buszok a múlt század közepét idézik, a bordélyban rendezett részeg orgia apokaliptikus, az állomás váróterme kész éjjeli menedékhely. De van nemzetközi jogsegélyiroda. Csakhogy a munkatársait a hatóságok megfigyelik, az idegengyűlölők megpróbálják elüldözni. Szergej Loznyica ukrán rendező maró társadalomkritikája a mai kisembernek a hatalommal a maga igazáért folytatott hiábavaló harcáról fest szürreális tablót.