Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
ROMÁN STOP AZ OTP-NEK

Leánybúcsú?

Meghsíthatja az OTP ambiczus régs terjeszkedési elképzeléseit a román jegybank döntése: nem járul hozzá ahhoz, hogy a magyar bank ottani lnya megvásárolja a görög National Bank of Greece (NBG) által birtokolt Banca Romaneascát. Holott a román versenyhatóság nem talált kivetnivalót abban, hogy az OTP ottani pénzintézetei az új szerzeménnyel együtt 4 százalék körüli piaci részesedést érjenek el. (A tavaly májusban megvett Splitska Bankával például Horvátországban 11 százalékos részesedésre tett szert az OTP.) Az OTP a történtekről annyit tett közzé, hogy „jelenleg a román felügyeleti levél tartalmának jogi vizsgálata folyik, a fellebbezés határideje 2018. március 29.”. Nem tudni, mi lehetett a román jegybank kifogása az üzlet ellen, annál is inkább, mert piaci források szerint az OTP kifizetné azt az 550 mill eurós hitelt, amelyet az NBG a Román Nemzeti Banktól vett fel. A görög anya egyébként az eladás előtt kistafírozta a román pénzintézetet, amely 2016-ban már nyereséges volt. Az OTP tőzsdei árfolyama a négynapos ünnep előtti 11 730 forintról több mint 3,5 százalékkal esett. A magyar bankcsoport jó évet zárt tavaly, egy év alatt majdnem 40 százalékkal, 281 millrd forintra emelte az adózott eredményét.