Asztalos mesterkedés

A dolog akkor kezdett gyanús lenni, amikor pont Valentin-napkor maradtak távol vendégek százai több chicagói étteremből. Mindannyian a Reserve asztalfoglaló szolgálaton keresztül jelentkeztek be, és e cég számítástechnikusai voltak azok, akik kiderítették: egy konkurenshez, a piacvezető OpenTable céghez vezetnek a nyomok. Ott egy túlbuzgó alkalmazott több mint 300 helyet foglalt le álvendégek nevében, és ezek a fel nem használt foglalások csapolták meg a 45 étterem bevételét az év egyik legforgalmasabbnak tervezett napján. Az OpenTable hamar bocsánatot kért, sőt kárpótlást is ígért a pórul járt gasztronómusoknak. A meg nem nevezett alkalmazottat pedig nyomban elbocsátották. Ő állítólag december óta a saját szakállára folytatta a sajátos kampányt a Reserve lejáratására, bár kissé gyanús, hogy a célkeresztbe jórészt olyan vendéglők kerültek, amelyek nem sokkal korábban pártoltak át az OpenTable-től a Reserve-höz. Az internetes asztalfoglaló szolgálatok többnyire exkluzív szerződést kötnek ugyanis, vagyis egy étterem csak egy közvetítőt vehet igénybe.