1848-as utcák, terek inkognitóban

Írásukból, amely az „1848-as” utcák ismeretlen névadóiról szólt, kimaradt egy hölgy, akinek említését azért is tartom fontosnak, hisz oly kevés nőt lehet ilyen tematikájú cikkekben felsorolni, szerzőjük például pont egyet talált. Ezt tehát most gyorsan kibővíteném kettőre, éspedig a Budapest XI. kerületi Maderspach Károlyné utca névadójának a bemutatásával. Maderspach Károlyné érdekes módon nem lánykori nevén (Buchwald Franciska) lett ismert, hanem férje nevén, akiről elnevezhetnének egy utcát, de ez már másik történet – derül ki Czaga Viktória helytörténeti munkájából. Buchwald Franciska 1828-ban ment férjhez a nála húsz évvel idősebb Maderspach Károly mérnök-bányaigazgatóhoz. Új otthona Ruszkabánya lett, ahol férje négyezer főt foglalkoztató bánya- és vasműnek volt a résztulajdonosa és egyik vezetője. Maderspach Károly (és a felesége) mindig igaz magyarnak érezte magát, így az 1848-as szabadságharc idején gondolkodás nélkül tűzte ki a nemzeti színű lobogót a vasgyár tetejére. Lelkes híve volt a magyar ügynek. A gyár fegyverekkel és ágyúgolyókkal látta el a hadsereget. Bem tábornok seregének 20 ezer lándzsát és egyéb más fegyvert is szállított. A honvéd hadseregek vereségei után is kitartott a szent ügy mellett. A temesvári csata után számos honvédnek nyújtott segítséget a házaspár. 1849 augusztusában, a menekülések idején megfordult a házukban Bem József, Kmety György, Guyon Richárd és Stein Miksa is. A menekülők utolsó hullámával érkezett meg a sebesült Bem tábornok a kíséretével. Maderspach Károly azonnal átlátta, hogy komoly veszélynek teszik ki magukat, ha segítik őt, de Franciska erkölcsi tartása nem engedte meg, hogy Bemet segítségnyújtás nélkül elküldjék. Pár órányi pihenő után a tábornok és kísérete augusztus 21-én szerencsésen átlépte a határt, másnap, 22-én bevonultak Ruszkabányára a császári csapatok, és kezdetét vette a megtorlás. S mivel a magyar sereg számára fegyvert gyártó vasgyár igazgatójának, Maderspach Károlynak a letartóztatását a bányamunkások fenyegető fellépése megakadályozta, a parancsnok dühe a feleség ellen fordult. Így lett Maderspach Károlyné Buchwald Franciska az első mártírok egyike. Haynau parancsára 1849. augusztus 23-án elhurcolták otthonából, katonai kísérettel kivitték a ligetbe, ahol Gröber százados a szabadságfánál letérdeltette. Hat férfi lépett hozzá, letépték a felső ruháját, és a tisztes távolban csoportosuló lakosság előtt megvesszőzték, majd az ájult asszonyt kocsiba rakták, Karánsebesre hurcolták és bebörtönözték. Férje, Maderspach Károly nem tudta elviselni a családját ért megaláztatást, és a saját gyárukban készült mozsárágyúval agyonlőtte magát. Maderspach Károlyné egész életében küzdött azért, hogy elégtételt kapjon az őt ért gyalázatért, a családját ért szörnyű sérelemért, szeretett férje elvesztéséért. Az igazát kereste az elnyomatás éveiben és a kiegyezés után is. Azt hihetnénk, ha máskor nem, hát akkor megkapta – de nem. Maga Deák Ferenc figyelmeztette őt, hogy a politikai helyzet nem alkalmas sérelmének orvoslására. Buchwald Franciska ekkor, de csakis ekkor hagyott fel igaza keresésével. Életének utolsó éveit tisztelettel övezve, szerető családi körben, Budán, a Szalag u. 11. sz. alatt élte le. 1880. december 6-án, 76 évesen hunyt el.