Homoklapátolás nemesércért. A 70 éves Standeisky Éva tiszteletére

Baráti és/vagy szakmai közösségek gyakorta emlékeztetik ilyen-olyan kerek évfordulókon meglepetéskötettel – Festschrifttel – az éppen ünnepeltet a korára, udvariasabban: az életművére. S mert szinte mindenki sorra kerül, az alkalmi összeállításokból nemritkán átsüt az a kényszeredettség, amely viszont teljességgel hiányzik az életkorát történeti ténynek tekintő Standeisky Éva történész előtt tisztelgő „vegyes felvágottból”. A 24 fős csapat, egy szociometriai vizsgálódásra is érdemes társaság tagjai – céhbeli kollégák, költők, (köz)írók és más tudományok művelői Agárdi Pétertől Rainer M. Jánoson, Spiró Györgyön és Szilágyi Ákoson át Valuch Tiborig – láthatólag nagy figyelmet fordítottak arra, hogy mit adjanak közre a pályatársat köszöntő míves kiadványban. Egyetlen olyan írás sincs ugyanis benne, amely ne kapcsolódna szervesen a felköszöntött, a „nemesércért homoklapátoló” (értsd: dolgos ember) munkásságához. Ungváry Rudolfnak, a régi barátnak – s nem mellesleg Standeisky társasházi szomszédjának – még ahhoz is volt „mersze”, hogy egy köztük igen régóta zajló konstans vitát elevenítsen fel arról, mi is történt 1945-ben érzelmileg, politikailag és főleg tárgyszerűleg. A titokban készült, Standeiskynek (s persze az olvasónak is) valóban meglepetést jelentő kötet nagy „dobása”, hogy belekerült egy múlt év végén készített életútinterjú is. A Festschrift egyik szerkesztője, Balázs Eszter és Sasvári Edit művészettörténész érzékeny kérdéseire valósággal megnyílt a magáról, munkájáról eddig csak nagy ritkán és visszafogottan valló ünnepelt.