Drasztikusan csökkent az állami kiadású tankönyvek aránya az utóbbi néhány évben, míg a magánkiadásúaké folyamatosan nőtt – derül ki a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének összeállításából, amelyet az ellátás monopóliumával felruházott Kello rendelési adataiból készített. Az alsó tagozaton a két évvel korábbinál 51–52 százalékkal, míg a középiskolai könyveknél 17 százalékkal nőtt az erősen ajánlott állami kiadványok elutasítottsága. A Szülői Hang Közösség online konzultációja szerint a szülők 80 százaléka is elégedetlen az állami tankönyvek minőségével. A tankönyvpiac államosítása óta 5,5 millió kísérleti tankönyv került érdemi ellenőrzés nélkül a tanulók kezébe, mert felmentést kapott a független szakértők bírálata alól. Az állam 2014-ben vásárolta fel az Apáczai és Nemzeti Tankönyvkiadókat 8,7 milliárd forintért, majd további uniós milliárdokat költöttek a kísérleti könyvekre.