Minerva Pénzügyi Zrt.: újabb bizalmi ügyletek

Minden oldalról kiszolgálni készül ismeretlen befektetőit a Jaksa János neve alatt futó Minerva cégcsoport: bizalmi vagyonkezelője mellé pénzügyi vállalkozást és ingatlancéget is alapított. Az egykor raiffeisenes bankár, Jaksa neve azzal robbant be a köztudatba, hogy a tulajdonába került Minerva alapkezelő menedzselte a Metis Magántőkealapot, amely 2016-ban a jegybank által privatizált MKB Bank egyik tulajdonosa lett. A tőkealap befektetőit azonban azóta sem lehetett megismerni. Tavaly tavasszal aztán szétvált a Metis. A nevét az MKB 45 százalékos részvénypakettjét birtokló része őrizte meg, annak kezelését Mészáros Lőrinc érdekeltsége vette át. A tőkealap másik része pedig a Minervánál maradt, Themis néven megy tovább, és meg nem nevezett, innovatívnak mondott projektekbe fektet milliárdokat. Néhány hónappal később az MNB engedélyt adott a Minerva Bizalmi Vagyonkezelő működésére is, amelyet ugyancsak Jaksa irányít. Ezek után idén februárban kapta meg a jegybank licencét az 50 millió forintos tőkéjű Minerva Pénzügyi Zrt., amely egyebek között hitelt nyújthat, és megalakult a csoport másik új cége is, a Minerva Ingatlanfejlesztő Zrt. Az MNB az idén arra is engedélyt adott a Minerva alapkezelőjének, hogy ingatlanalapokat indítson.