Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap

Juhász Gábor
(1960–2018)

A HVG már soha nem lesz olyan, mint eddig: hosszú betegség után, életének 58. évében meghalt szeretett kollégánk, Juhász Gábor. Kulcsembert veszítettünk el. Szenvedélyes újságírót, nyitott és körültekintő szerkesztőt. Gábor csaknem az alapítástól, 33 éven át volt a hetilap munkatársa, szakmai pályafutása elválaszthatatlan a HVG történetétől. Friss jogi diplomásként szó szerint az utcáról sétált be a szerkesztőségbe, és hamarosan publikálni kezdte a magyar sajtóban akkoriban még ritkaságnak számító oknyomozó írásokat. Tíz éve sem volt a pályán, amikor – 1994-ben – tényfeltáró kategórban Pulitzer-emlékdíjat kapott. A pártfinanszírozás titkairól talán senki sem tudott nála többet, a témában három forrásértékű könyve is megjelent. Volt rovatvezető, főszerkesztő-helyettes, vezető szerkesztő, stallumainál azonban sokkal fontosabb az a szellemiség, ami minden sorát, cselekedetét áthatotta. Mindannak, amit ma HVG-s ethoszként magunkénak vallunk, Gábor volt az egyik letéteményese és mindvégig következetes képviselője. Személyében mégsem csupán a kimagasló tudású kollégát gyászoljuk, hanem a mindig segítőkész, jóságos és szeretetre méltó embert, az igazi jó barátot.