Több mint ötszáz olyan gént találtak, amelyek valamilyen formában kapcsolatba hozhatók az intelligenciával. A terület eddigi legnagyobb szabású kutatásában több mint 240 ezer ember génállományát elemezték ki az Edinburghi, a Southamptoni és a Harvard Egyetem tudósai. Az eddig is ismert volt, hogy a környezeti hatások és a gének egyaránt befolyásolják az emberek intelligenciáját, arra azonban csak most derült fény, hogy konkrétan mely génekről van szó. A brit és amerikai kutatók az emberi genomban 187 olyan régiót azonosítottak, amelyek valamilyen formában összekapcsolhatók a gondolkodási készségekkel, és 538 gén esetében fedeztek fel kapcsolatot az intellektuális képességekkel. Ezen gének egy részének hatása van más biológiai folyamatokra is, akad például olyan, amely a hosszú élettel hozható összefüggésbe. Ennek kapcsán a kutatásban részt vevő Ian Deary megjegyezte, a Molecular Psychiatry című szaklapban publikált eredményeik alapján úgy tűnik, hogy az intelligencia és a jó egészség többek között azért jár gyakran együtt, mert ugyanazok a gének felelnek az eszességért, mint az egészséget fenntartó biológiai folyamatokért.